Családi Nap „a cég telephelyén”

A Manroland Sheetfed gyártelepére különleges nap köszöntött 2500 vendéggel, akiket mint házigazda látott vendégül 2014. március 24-én.

A rendkívül sikeres és élvezetes családi napot a cég alkalmazottainak és családtagjaiknak részvételével rendezték meg, ahol több mint 2500 ember volt jelen.
Ezen a különleges napon az egész gyár, amelynek területe mintegy 95.000 négyzetméteren, (beleértve az öntödét, gyártócsarnokokat, elektronikai szereldét, gépi összeszerelő sorokat és a Nyomtatási technológia Központot), nyitva volt a látogatók előtt.

Ez a nap lehetőséget adott a munkavállalók számára, hogy a családjuknak közelebbről megmutathassák a munkahelyüket, hogy közvetlenül lássák és megértsék az ottani munkájukat.

Franz Vogel, aki már régóta az öntödében dolgozik, és 12 éves fiával, Moritz-zal vett részt az eseményen, azt mondta: „A gyárat úgy építették, hogy a legmagasabb műszaki színvonalat képviselje. Csak néhány gyártó képes Németországban és Japánban megfelelni a precíz nyomtatási teljesítményhez szükséges feltételeknek.”

„Ez a manroland sheetfed-nél már 143 éve így működik " mondta Rafael Penuela úr,a Manroland Sheetfed vezérigazgatója, és hozzátette: "A családi nap jó lehetőséget ad nekünk arra, hogy kifejezzük szívből jövő hálánkat munkatársainknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a cég sikeréhez. Ugyanakkor meg akarjuk mutatni a dolgozóinknak azokat a pozitív változásokat, amelyeken a cég az elmúlt két évben ment keresztül. Ma már olyanok vagyunk, mint egy nagy család, és különösen mivel ezen a család-egyesítő napon munkatársaink a gyerekeikkel együtt vettek részt, megnyilvánulhatott a cégünk családbarát kultúrája."

Több mint 2500 látogató regisztrált a 2014. március 24-én a Családi Napra