Langley: "Ich bin ein Rolander” – Rolandos vagyok
Offenbach, 2017. február 15.
Tony Langley angol ipari befektető, aki 5 évvel ezelőtt megmentette az akkor csődbe jutott Manroland AG íves részlegét, egy Offenbachban tartott beszédében ismét elkötelezte magát a német nyomógépgyár mellett.
A cég német vezetése és a több mint 40 országból érkezett ügyvezetők előtt tartott beszédében Langley kiemelte, milyen sokat változott a cég ebben az 5 évben.
Elmondta, hogy a Manroland Sheetfed „átalakult, leépítve a túlzott kapacitásokat és megszüntetve a veszteséges részlegeit” emellett „500 nyomógépet installált és több ezret látott el szervizzel és alkatrésszel” az átvétel óta.
A cég ellendrukkereiről szólva elmondta: „azt várták, hogy a cég nem fog többet beruházni a kutatás-fejlesztésbe. Ezt inkább talán csak szerették volna, hiszen Önök létrehozták a mai világ technológiailag legfejlettebb nyomógépét [Roland 700 Evolution], mindezt mindössze 2 év alatt. A többiek 2 év után még mindig csak a gondolatnál tartanak.”
Kitért arra is, hogy a cég az utóbbi 5 évben mindig nyereséges volt, amit a versenytársak nem állíthatnak magukról, miközben a csoport kezdő befektetését is visszatermelte.
A Langley csoport Claudius Peters és Piller divízióinak átalakításában kiemelkedő szerepet játszó Alfred Rothlaender és a Manroland Sheetfed jelenlegi vezérigazgatója Rafael Penuela érdemeit hangsúlyozva elmondta, hogy „a vezetés és az alkalmazottak elfogadták a kihívást, hogy a cégeket sikeressé tegyék.”
Tony Langley - ringing the changes
Összefoglalójában Langley párhuzamot húzott John F. Kennedy híres berlini beszédével („Ich bin ein Berliner”), megemlékezve arról, hogy 5 évvel ezelőtt a nagyon bizonytalan manrolandosok előtt állt és 5 év elteltével ismét büszkén erősítheti meg: „Ich bin ein Rolander” – Rolandos vagyok.
A Manroland Sheetfed-ről:
A Manroland Sheetfed a világ egyik vezető ofszet nyomógép- valamint ahhoz kapcsolódó kiegészítő technológiák gyártója. 1871-ben alapították, így az egyik legrégebben fennálló nyomógépgyártó a világon. A cég saját leányvállalatokkal rendelkezik több mint 40 országban. A Manroland név a világ nyomdászai számára a kiváló minőség és megbízhatóság szinonimája. A Manroland Sheetfed a magánkézben lévő Langley Holdings plc brit mérnöki csoport tulajdona.